Voltak, akik attól sem riadtak vissza, hogy magukon kísérletezzenek, dacolva az ismeretlennel. Mások a legvégsőkig elkötelezték magukat szakmájuk mellett, és akkor sem hátráltak meg, ha egyértelmű volt a veszély. Ők voltak a történelem legbátrabb, esetenként legvakmerőbb tudósai, akiket semmi nem tántorított el. 

Egyeseknél a bátorság már-már vakmerőségbe fordul át, de annyi biztos, hogy ha nem lett volna meg bennük a kettő közül valamelyik, nem sikerült volna véghezvinniük az alábbiakat. A lista természetesen a teljesség igénye nélkül készült.

Sir Henry Head ideggyógyász még a londoni kórház orvosaként folytatott szokatlan kísérleteket. A saját karját operálva vizsgálta, hogy mit érez, ha elvágja a perifériás idegeket és hagyja őket regenerálódni. Később pedig ennél is tovább ment: a péniszét forró vízbe mártva tanulmányozta az az abban futó idegeket.

 Elsie Widdowson biokémikus kollégájával, Robert McCance-szel hosszú ideig élt extrém diétán, hogy az alacsony kalóriabevitel egészségre való hatását tanulmányozza. A kísérletet követően Widdowson tájékoztatta a brit kormányt azok táplálkozási igényeiről, akik korábban náci koncentrációs táborokban voltak kitéve extrém éhezésnek.

Cicely Williams Nagy-Britannia egyik első női orvosa volt. Williams a gyermekbetegségekre szakosodott, és kidolgozott egy életmentő magas fehérjetartalmú étrendet is, mialatt Afrikában dolgozott. A második világháború idején fogságba esett, és két japán fogolytáborban is raboskodott, ahol folytatta a betegek kezelését, annak ellenére, hogy ezzel saját életét is kockáztatta.

John Stapp ezredes az amerikai légierőnél szolgált katonaorvosként. Később úgy vált ismertté, mint a világ leggyorsabb embere. Stapp egy direkt erre tervezett rakéta meghajtású szán segítségével azt vizsgálta, mekkora a legnagyobb sebesség csökkenés, amit egy ember még képes túlélni. Stapp legalább 45g-nyi lassulást élt túl. A kísérletek alkalmával számos csontja eltört, levált a retinája és egyéb sérülései is voltak. Célja az volt, hogy a nagy magasságban repülő pilóták túlélési esélyeit növelje a repülőgép elhagyása esetén.

Sir Isaac Newton szintén nem zárkózott el attól, hogy önmagán kísérletezzen. Egy alkalommal egy tűt tolt a szemüregébe, hogy a szemgolyója hátulját megnyomva megváltoztassa annak görbületét, ekkor néhány fehér, fekete és színes kört látott. Később prizmák segítségével vizsgálta a fény természetét.

Alice Stewart járványügyi szakember, aki kutatásával bizonyította, hogy az alacsony szintű radioaktív sugárzás sokkal veszélyesebb annál, mint az az amerikai és a brit kormány hivatalos állásfoglalásában szerepelt. A második világháború után Oxfordban foglalkozott a gyermekkori rákkal, és kimutatta, hogy a leukémia összefüggésbe hozható a röntgensugárzással, ami az anyákat érte a terhesség korai szakaszában.

Edward Harrison brit kémikus az első világháború idején találta fel a gázálarcot. Felfedezésével több ezer ember életét mentette meg, de a sajátjával fizetett érte. Harrison és csapata egy mérges gázokkal teli zárt szobában tökéletesítette a maszkot. A kísérletek és a hosszú munkaórák következményeként Harrison 49 éves korában elhunyt.