Bátrak

A bátrak köztünk járnak.

Friss topikok

2014.03.24. 09:09 Bátrak

Aki megmentette a világot az atomháborútól

Sztaniszlav_Petrov.jpg1983-ban egy hajszálon múlott, hogy nem robbant ki a harmadik világháború. A pozitív végkifejlet egy szovjet katonatiszt józan döntésének és bátorságának volt köszönhető. Ki tudja, mi lett volna, ha aznap éjjel épp más teljesít szolgálatot abban a bizonyos moszkvai atomközpontban.

Nagy nyomás alatt sokkal nehezebb döntéseket hozni. Az ember kétszer is átgondolja, hogy adott helyzetben mi a helyes választás, mérlegelnie kell a lehetőségeket, és azok következményeit. Persze, ha az illető a hidegháború idején egy atomközpontban dolgozik, a feladata a műholdas rakétavédelmi rendszer felügyelése, a radar pedig közeledő rakétákat jelez, akkor mindössze percei vannak mérlegelni: indítson válaszcsapást, amivel kirobbantanának egy nagyvalószínűséggel világméretű atomháborút, vagy… vessünk csak még egy pillantást azokra a rakétákra!

rakéta.jpgSztaniszlav Petrov alezredest ma már hősként emlegetik, annak ellenére, hogy ő sosem tartotta magát annak. 1983 egyik őszi éjjelén ő volt szolgálatban, amikor Szibéria felett megsemmisítettek egy eltévedt koreai utasszállítót. Nehéz idők jártak, javában dúlt a hidegháború, ezért egy ilyen esemény után a szovjetek okkal számítottak rá, hogy az USA válaszul kilövi Moszkvára az NSZK-ban telepített rakétáit, Érthető módon tehát a rakétaelhárító pajzs egységeinél riadót rendeltek el. Itt teljesített szolgálatot Sztaniszlav Petrov alezredes, akinek az volt a feladata, hogy egy esetleges támadás esetén értesítse feletteseit, hogy azok parancsot adhassanak a válaszcsapásra. 1983. szeptember 26-án éjfél körül, ahogy azt várni lehetett, jelzett is a védelmi rendszer. Petrov előbb egy, majd további négy közeledő fénylő pontot észlelt a radarképen. Ekkor tíz perce volt még, hogy döntsön: elindítassa-e a szovjet ellencsapást, és ezzel kirobbantson egy világméretű atomháborút. De az alezredes inkább úgy döntött, kihasználja a hátralévő pár percet, és jobban megvizsgálja azokat a parányi, vészesen közeledő pontokat. Nem nagy meglepetés, hogy végül igaza lett, amikor a további mérlegelés mellett döntött, hiszen nem robbant ki atomháború a ’80-as években. A radar által jelzett rakéták ugyanis felhőkön átszűrődő napfénynyalábok voltak csupán, amiket a műholdas védelem egy rendszerhiba miatt tévesen észlelt. Sztaniszlav Petrov rá is jött erre, és jelentette a téves riasztást. Később egy interjúban elmondta, az tűnt számára illogikusnak, hogy az Egyesült Államok a radar által jelzett öt rakétával indítja meg totális atomtámadását a Szovjetunió ellen. Emellett tudni kell még, hogy a rendszer még új volt, ezért nem lehetett maradéktalanul megbízni benne, ráadásul a földradarok sem érzékelték a rakétákat. 

drezdai_békedíj.jpgEkkor azonban még a jól megérdemelt dicséret elmaradt a szovjet vezetés részéről, sőt Petrov megrovásban részesült, amiért aznap hiányosan töltötte ki az ügyeleti naplót, egy évvel később pedig visszavonult. Története 1998-ban vált ismertté, már jóval a Szovjetunió felbomlása után. 2013-ban pedig, tehát közel harminc évvel azután, hogy megmentette a világot az atomháborútól, Sztaniszlav Petrov bátorságát Drezdai békedíjjal ismerték el. Története így pozitív véget ért, még ha ő továbbra sem érti, miért tekintik hősnek, hiszen csak a munkáját végezte. Az biztos, hogy az egykori szovjet alezredes ismert erényeihez felvéshetjük a szerénységet is a bátorság mellé. 

48 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://batrak.blog.hu/api/trackback/id/tr315876302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exemplary 2014.03.24. 11:27:16

Végre egy józan katona.

kewcheg 2014.03.24. 11:33:06

...a világot a csoda kormányozza...

Dilis Csávó 2014.03.24. 11:42:55

Jobban megerdemelte volna a beke Nobel-dijat mint Obama.

Karipapa01 2014.03.24. 11:45:39

1983.-ban tényleg nagy bátorság kellett ahhoz a Szovjetunióban, hogy akár egy feltételezett amerikai támadásra a védelemmel megbízott parancsnok ne azonnal reagáljon. Ezért meg is kapta a kellő elmarasztalást. Annál is inkább, mivel Reagen politikája, minden megnyilvánulása kifejezetten hiszterizálta az amerikai és a NATO haderőt, valamint Brezsnyev és Andropov sem volt egy frissen bérmálkozott szűzlány. A pattanásig feszült helyzetben bármilyen, a szokásostól eltérő eseménynél azonnal készenlétbe helyezték mindkét oldalon a teljes haderőt. Tréfásan: az őrparancsnok úgy készítette fel az őrséget, hogy "szólj be az őrszobára, mielőtt fingani készülsz, mert különben még Washingtonban is gázriadót fognak elrendelni". Komolyra fordítva nagyon durván ment. Még Gorbacsov megjelenése után is egy jó ideig ment a hisztéria (főként Reagennek köszönhetően) és nagyon nehezen csitult le. Sőt! Reagen (aki az amerikaiak szerint megnyerte a hidegháborút) híres 1987. június 12-i beszéde alatt ("...Mr. Gorbacsov, bontsa le ezt a falat.") még gőzerővel folyt a csillagháborús terv végrehajtása. A hisztériának csak az vetett véget, hogy Gorbacsov hosszas "könyörgése" és az amerikai nép elégedetlenkedése miatt végül 1988. május 29-június 2. között rendezett moszkvai csúcstalálkozón Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Ronald Reagan amerikai elnök aláírták a közép-hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló megállapodást. Talán azt is mondhatnánk, hogy azok az évek veszélyesebbek voltak, mint a kubai válság.

Gyűrött Papír 2014.03.24. 12:35:11

@Karipapa01: "még gőzerővel folyt a csillagháborús terv végrehajtása."

Emlékem szerint erre az SZU anyagi kivéreztetése miatt (is) szükség volt. Belehajszolni őket egy finanszírozhatatlan rendszerbe, hogy feladják. Ha megáll az USA akkor, amikor a SZU még bírja, akkor gyenge háttérrel, de nem gyenge tárgyalópartnere lett volna dolga.

Dilis Csávó 2014.03.24. 13:18:22

@Gyűrött Papír: Na ez egy erdekes kerdes. Ugyanis a tortenelmi vegkimenetel ismereteben az ember hajlamos utolag racionalizalni, vagy maskeppen racionalizalni bizonyos donteseket, mint amikor azokat meghoztak.
Peldaul az amerikaiakat is meglepte, hogy az Szovjetunio ilyen gyorsan roppant ossze, ennel sokkal lassabb atmentere szamitottak. Nyilvna maga Gorbacsov is, akinek a szovjet realitasokkal nem szamolo belpolitikaja valoszinuleg nagyban felgyorsitotta a folyamatot.
A csilalgahborus tervek mogott jelentos erovel ott volt az amerikai fegyverlobbi, es olyan gondolkodok velemenye, mint Teller Ede, aki azert komoly hatassal volt a republikanus strategiai gondolkodasra.
Azaz, lehet, hogy utolag mar az altalad emlitett gazdasagi versenyben talaljuk meg az SDI racionalitasat, de a gyanum az, hogy amikor elkezdtek, boven nem ez volt a fo cel.

Dilis Csávó 2014.03.24. 13:19:25

@Dilis Csávó: bocs a sok elirasert, tul gyorsan gepeltem

nyisztor 2014.03.24. 13:31:25

Minden tiszteletem az alezredesé, aki többet kockáztatott, mint az európai-amerikai emberek azt elképzelik/ték.
Viszont a szovjet légvédelem a koreai gép lelövése után teljesen görcsbe merevedett, Gorbacsov elzavart vagy féltucat csúcsvezető katonát - világháborús veteránt (gyakorlatilag egyedül Usztyínov maradt állva). A többi még hosszasan, döntésképtelenül vacogott az egzisztenciájáért, nem csoda, hogy később Rust olyan parádésan, katonai kísérettel landolt a Bolsoj Moszkvoreckíj hídon.
Ja, és azért elég bátor közelítés a Szahalin alatti szigeteket - ahol a KAL 007-t lelőtték - leszibériázni. Lenne pár szavuk ehhez a japánoknak.

2014.03.24. 13:41:54

@Dilis Csávó:

Teljesen igazad van. Csak azt nem hiszem, hogy Gorbacsov sokkal előrehozta, hozhatta volna a SZU összeomlását.
Akkor és ott maga az összeomlás volt a realitás.
Ha Brezsnyev húzza még pár évig, akkor is megtörtént volna, csak jó eséllyel minden jóval kiszámíthatatlanabb lett volna.

csokis1971 2014.03.24. 13:43:24

1983. szeptember 26-án éjfél körül....

A radar által jelzett rakéták ugyanis felhőkön átszűrődő napfénynyalábok

Éjfélkor napfénynyalábok?

Teker 2014.03.24. 13:52:04

kár érte, ráfért volna a világra egy tisztítótűz...

J.László 2014.03.24. 14:02:13

@nyisztor:
"...a szovjet légvédelem a koreai gép lelövése után teljesen görcsbe merevedett, Gorbacsov elzavart vagy féltucat csúcsvezető katonát..."

A koreai gép lelövése 1983-ban történt, Gorbacsov 1985-ben lett főtitkár.

Gorbacsov Mathias Rust performansza után rúgott ki sok katonai vezetőt, az ok-okozat tehát éppen fordított.

tom28 2014.03.24. 14:03:18

@csokis1971: akkor holdfénynyalábok, na...megmentette akkor megmentette

nyisztor 2014.03.24. 14:14:04

@J.László: ott a pont, én is öregszem, nemcsak Usztyínov.

Karipapa01 2014.03.24. 14:14:15

@Gyűrött Papír: Az oroszok nem különösebben foglalkoztak a "csillagháborús" technológiávalk, hiszen annak idején mindenki pontosan tudta, hogy a gyakorlatban ez csak egy fantasztikum. Az akkori technológia még a rakéták követését is nehezen tudta realizálni, nem hogy a pontos megsemmisítését. Ezért aztán a Szovjetúnió inkább a hagyományos fegyverek fejlesztésébe áldozta az energiáit. Az amerikai technológiával inkább csak az orosz tábornokok ijesztgettek (pl. az M16 gépkarabély lövedékének sebessége akkora sokkhatást okozhat, hogy a célpont nem halálos lövés esetén is meghal a sokk miatt, meg a neutron bomba, ami csak az élőlényeket pusztítja el minden egyéb eszköz megmarad, persze, ha kivárjuk a másodlagos sugárzás normál értékre csökkenését... stb.), nekik nagyon jól jött Reagen haditechnikai fejlesztési programja, de az orosz gazdasági növekedést durván gátolta.. Az oroszok inkább a hagyományos fegyverek korszerűsítésére koncentráltak. Tudom, sajnos ebben én is részt vettem. Itt kivéreztetésről szó sem volt, hiszen az egész hidegháború alatt csupán volt szó, hogy kinek van több, hatékonyabb fegyvere és akkor már ezek a hatalmak elértek egy olyan szintre, hogy akár az egész világ elpusztításához a meglévő arzenál is sok volt. Ezért Gorbacsov úgy gondolta, hogy a fegyverkezésbe beleölt hatalmas pénzt inkább az emberek jólétére kellene fordítani.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2014.03.24. 14:19:48

Nem szeretnék tamáskodni, de nekem azon bizonyos szovjet légvédelem alatt tényleg csak Mathias Rust, fogadásból elkövetett szárnyalása jut eszembe, aminek ugye meg lett nagy-nagy sajtóvisszhangja, mert ugye a Vörös téren egy vitorlázó repülőgép nagyon furcsa látvány, ahol máskor tankok és légvédelmi rakéták százait vonultatták fel a ruszkik. Ezek után nekem a szovjet csúcs hadi technikáról beszélni badarság. Szögezzük le: a ruszkik soha a büdös életben nem tudtak semmilyen számítógépet gyártani, és ez azért már ötven-negyven-harminc évvel ezelőtt is létszükséglet volt a hadi iparban. Aztán csak úgy jelezném halkan, hogy jött Amerikában az a nyugdíjas színész, és "lecsillagháborúzta" az oroszokat, amire válaszuk sem volt, majd megszűnt a szocializmus.
Nekem a fenti történet azért is urban legend kategória, mert kapásból tudnék még tíz olyan szituációs mondani, ahol potenciálisan kitörhetett volna a III. világháború, sőt a nagy részük soha a büdös életben nem fog kiderülni.

Karipapa01 2014.03.24. 14:31:27

@Csibefogó: " Ezek után nekem a szovjet csúcs hadi technikáról beszélni badarság."
Nem is kell neked beszélni erről, minek. Bár anno az oroszok úgy csinálták, hogy az űrhajóval a földről megcélozták a MIR űrállomást, aztán vagy eltalálták, vagy sem :) Azzal az űrhajóval, amit még a mai napig is használ a NASA, mivel az űrsiklóik nyugdíjasok lettek. Csak gondold át, hogy az a rakéta űrkabin helyett atomtöltetet visz. Vagy ne gondold át, helyetted átgondolták amerikában :)

fingerbangs 2014.03.24. 15:12:47

Aki volt katona a 70es 80as evekben az pontosan tudja hogy mennyit ert az orosz technika: semmit
Ez a hir meg ilyen bulvar helykitolto anyag, rengeteg eset volt amikor majdnem kitort a 3. Vh, az egyik ilyen utan telepitettek a piros telefont, utana mar ezen dumaltak hogy tamadtak vagy beszart a rendszer, nagyon nem akart egyik oldal se tamadni, szajkarate volt az egesz hideghaboru, a fegyvergyarto lobbik musora

Void Bunkoid 2014.03.24. 15:30:38

@Karipapa01: az SDI bármennyire is csúnyán hangzik, nagyon is hatékonynak bizonyult volna, ha élesben bevetik, és ha teljesen kifejlesztik/hadrendbe állítják, kb az lett volna egy ilyen "atomháborús" szcenárió, hogy a ruszkik kilövik a párszáz robbanófejüket, amiből mind tűzijáték lesz még az óceán fölött szuborbitális pályán, utána meg az amerikai elnök felhívta volna az aktuál pártfőtitkárt, hogy "no, ha elfogyott a tűzijátékrakétátok, akkor most mi jönnénk. Jöhetünk, vagy inkább te jössz ide, és aláírod a feltétel nélküli megadásra és ezeréves amerikai rabszolgaságra vonatkozó kis cetlinket?"

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 15:36:26

A KAL007-est nem Szibéria felett lőtték le...

@Csibefogó: A nyugati földi telepítésű radarrendszert is pont ugyanígy kijátszotta volna egy keletről érkező gép... Nem véletlenül épített fel a NATO és a jenkik is AWACS flottát. (E-3 Sentry különféle változatai.)

A CSH program megy egy blöff volt, gyakorlatilag semmi sem valósult meg a korai előrejelző rendszert leszámítva, meg az F-15 ASAT program éppen csak eljutott valameddig. A többi "Csillagok Háborúja" fegyverből semmi sem lett még a techdemóig sem jutottak el. Még, ha el is értek volna valamit a szovjetek a "még több rakétal" megközelítéssem röhögve padlóra küldtek volna bármit...

Karipapa01 2014.03.24. 15:39:32

@fingerbangs: "Aki volt katona a 70es 80as evekben az pontosan tudja hogy mennyit ert az orosz technika: semmit"

Kicsit eltévedtél apukám! Amit te itt láttál orosz haditechnikát, az nekik egy régen levetett használt lyukas zokni volt. Különben Reagen nem csillagháborús csodákban gondolkodott volna, hanem már rég lelépte volna a Szovjetuniót és nem lett volna hidegháború. Csak hát ezek a buta oroszok már az 50.-es évek elejétől olyan haditechnikával rendelkeztek, hogy még Kennedy is ezerszer meggondolta, hogy izmozzon-e velük. Hruscsov nem potyára verte az ENSZ-ben a cipőjével az asztalt. Pontosan tudta, hogy mi van a háta mögött. Az egész világ pontosan tudta. Csak te nem.

Karipapa01 2014.03.24. 15:51:11

@Void Bunkoid: "... és ha teljesen kifejlesztik"
Hát itt volt az, hogy "Huston! Van egy kis problémánk!..." Sőt még a mai csúcstechnológia sem garantálja 100%-ban az eredményességet :) Pedig hol vagyunk már a '80.-as évektől! A mai számítástechnika teljesítménye milliószorosa az akkorinak. És lám-lám egy kurva eltűnt utasszállító repülőgépet sem tudnak megtalálni, nem egy direkt bujkálásra felkészített atomtöltetű rakétát. Bár lehet, hogy egy akkori Bruce Willis tényleg megmenthette volna a világot, de szerintem te túl sok hollywoodi akciófilmet nézel :)

Karipapa01 2014.03.24. 16:06:02

@Adenauer: Veled nem vitázok, te német kancellár vagy :) Igazad van elgépeltem:)

Karipapa01 2014.03.24. 16:11:15

@Adenauer: Sőt! Szisztematikusan. Bár, ha annyiszor lett volna kettesem a lottón, mint ahányszor akkor olvastam a sajtóban a nevét, az ma felérne egy ötössel :)

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2014.03.24. 16:15:11

Én sajnos még saját bőrömön tapasztaltam meg a szovjet hadi technikát, voltam Pajzs hadgyakorlatokon itthon, másmilyenen külföldön, hát maradjunk annyiban, hogy a németek relatíve fejlettebb technológiával rendelkeztek némely területen a második világháborúban, mint ők.
Amúgy egyet nem lehet a ruszkiktól elvitatni, hogy amit „pénz és emberélet nem számít” alapon meg lehetett valósítani, azt meg is tették.
Ami a világűr meghódítását és a MIR űrállomást illeti, nekem az is nagy rejtély, hogy mennyi amerikai segítség van az orosz űrhajózásban, és fordítva. Mert hogy ez a két ország nem párhuzamosan és elszigetelve halad az űrben, azt elég nyilvánvaló számomra.
Különben nemcsak számítógépeket, de rendes autókat, bicikliket, órákat, semmi rendes valamit nem tudtak gyártani a vodkán kívül. Annak az országnak, amelynek GDP-je hamada Olaszországénak, gyakorlatilag nyersanyag és fegyver eladáson él, arról nekem nehéz elhinni, hogy fejlett hadi technikával rendelkezik. Persze, fenyegetni mindenkit fenyegethet, de sajnos úgy látszik amijük van, az csak erre elég.

clemens 2014.03.24. 16:23:00

Hűha, a napfénynyalábról visszaverődik a radarjel?
Nem, de ha visszaverődne, akkor sem téveszthető össze egy legfeljebb egy-kétszáz 100km/h sebességgel haladó felhőn átszűrődő nyaláb, és egy több mint 10000km/h sebességű rakéta.
Egy héttel korábban tartottad április 1.-t

Dilis Csávó 2014.03.24. 16:31:05

@khamul: Igen ez is egy teljesen realis lehetoseg. Mindenesetre Gorbacsov 1992-es keseru bukasahoz annak volt nemi koze, hogy a kommunistak (hivatalosan egypartrendszer volt) kemenyvonalasai szerint o volt a felelos a Szovjetunio megroppanasaert. Osztozom a persze a szkepszisedben.

Csak Norris 2014.03.24. 16:37:26

@fingerbangs: "Aki volt katona a 70es 80as evekben az pontosan tudja hogy mennyit ert az orosz technika: semmit"

Az oroz technika nem az kerék nélkül m-zárolt harckocsikat jelenti. Ez csaj agyarországon volt így. Ahol nem lopták szét, azért lehetett mit kezdeni vele.

Vagy pl. a mi-24 helikopterek sem voltak rosszak.

De tegnapelőtt németországban a heliswiss cég kamob ka-32-essel emelte a sípálya oszlopait a helyére. Biztos mert olyan szar.

Karipapa01 2014.03.24. 16:51:01

@Csibefogó: "Annak az országnak, amelynek GDP-je hamada Olaszországénak, gyakorlatilag nyersanyag és fegyver eladáson él, arról nekem nehéz elhinni, hogy fejlett hadi technikával rendelkezik. "

Hát éppen azért! Ne gondold, hogy az az ország amelynek területe az összes földrész (beleértve az Antarktiszt is) területének több, mint 1/7.-e, a kőolajvagyona a világon a hetedik, földgázvagyona az első, óriási mértékű ásványkincsekkel, az Egyesült Államokénál sokkal nagyobb mezőgazdasági területekkel nem tudna annyi GDP-t produkálni, mint Olaszország? Most nem tud, gondolom tudod miért. De akkor még az összes leszedhető pénzt a haditechnikába és annak környékébe invesztálták bele. És az űrverseny idején, amikor az USA embereket küldött a holdra, az oroszoknak sikerült kétszer is valahogyan eltalálni a Vénuszt, és két Venyera szondát is küldtek, amelyek által küldött adatokat a Nasa még a mai napig is feldolgozza. Az amerikaiak el is ismerték ezt a teljesítményt.

Csak Norris 2014.03.24. 16:59:35

"Különben nemcsak számítógépeket, de rendes autókat, bicikliket, órákat, semmi rendes valamit nem tudtak gyártani a vodkán kívül."

Kérdés hogy autóban mi a jó. Volt egy ismerősöm aki a tanyáján használta, és a ladán meg a mercin kívül minden széthullott. Így neki a merci az ami felért a ladával. Az átkosban nekünk is ladánk volt. Igaz nem ment 200 felett, de nem is kellett 5 évesen a porlasztócsúcsokat cserélni potom milláért.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2014.03.24. 17:14:31

@Desmond77:
Itt kifejezetten a csúcstechnikára gondoltam, abban a ruszkik meg kissé lemaradtak. Úgy általánosan minden téren.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2014.03.24. 17:21:23

@Karipapa01:

Nézd, az a nemzet, amelyik belülről a hazudságra és a tekintélyelvűségre épít, az kvázi kifelé is ezt sugallja, és ezt tapasztaljuk a mai napig.
Ugye az alapkérdés az, hogy a szovjetek/oroszok mennyire voltak/vannak a csúcstechnika közelében, én és váltig hangoztatom, hogy semennyire, mert erőből akarják lenyomni a mindenki mindenét. Az oroszokról nekem a jó öreg közmondás jut mindig eszembe: akinek kalapács van a kezében, az mindenhol szöget lát!

csakb 2014.03.24. 17:32:12

Ha valakit érdekel a sztori egy kicsit szakszerűbb, ám mégis szórakoztató tálalásban (az is kiderül, hogy nem _radar_ jelzett "felhőkön átszűrődő napfénynyalábokat"), akkor: lemil.blog.hu/2012/04/16/az_ember_aki_esznel_volt

Ugyanitt olvasható Vaszilij Arhipov története is, aki kicsit korábban, a kubai rakétaválság sűrűjében volt észnél, sokkal feszültebb szituációban.

Karipapa01 2014.03.24. 17:43:56

@Csibefogó: "Nézd, az a nemzet, amelyik belülről a hazudságra és a tekintélyelvűségre épít..."

Ez egy másik dolog! Ennek semmi köze a műszaki-, tehnikai-, (főként haditechnikai) szinvonalhoz. Azzal, hogy lebecsüljük, nem lesznek gyengébbek, ezt már az amerikaiak is tudták, akkor is. Bóvli órát, bóvli biciklit, autót, tv-t, bármit, eddig is a világon mindenki gyártott és gyártani is fog, amíg lesz rá kereslet. Ott akkor ez is jó volt és volt is rá kereslet, nincs ezzel semmi probléma. 650 millió embert minőségi cuccokkal ellátni nagyon keserves főként akkor, ha nincs hozzá exportlehetőség sem. Nézd meg ma: az energiahordozókon az ásványkincseken és a fegyvergyártáson kívül nincs Oroszországnak olyan terméke, ami világszinvonalú, vagy exportképes lenne. Amivel egy ekkora ország el tudná árasztani a világot. Talán még az űrtechnika, de az is a kommunista idők fejlesztéseiből él. Feltételezem, te is tudod, hogy miért így van.... Ott is a pénz beszél, meg az oligarchák irányítanak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.24. 18:27:27

A cím alapján először arra gondoltam, hogy a hidegháborús idők békéjének alapját jelentő játékelméleti kutatásokat végző Neumann János, Harsányi János és John Nash is meg lesz említve.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 18:39:12

@Csibefogó: A teljes GDP-je nem a harmada, legfeljebb az egy főre eső. Egyébként meg Svédországnak az abszolút még kisebb oszt elég durva dolgokat gyártanak...

Voltak területek, ahol az orosz ipar és technológia előrébb járt, de ezek igen szűk területek voltak és igen korlátozott időtartamot fedtek le.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 18:41:01

@Desmond77: Itt meg a szezon és fazon keverése. Ahhoz, hogy terhet emelj, ahhoz karft kell. A harcászati elektronika meg egy egészen más tészta...

A magyar Mi-24 harci helikopterek bármelyik változata jenki szemmel már a '90-es évek végén is elavultak voltak, nemhogy ma... Éjszaka pl. nem is bevethetőek...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 18:42:14

@csakb: Már vártam mikor linkeli valaki. :)

Void Bunkoid 2014.03.24. 19:20:32

@Karipapa01: a most eltűnt repülőgép előéletét, utaslistáját nem ismerem, de merem feltételezni, hogy nyomós oka volt szőrén-szálán eltűnnie...azért ma már, amikor lakossági gugliszarokkal megtalálhatod az elveszett okosműfogsorodat, nemhinném hogy egy repülőgép kifog a légiirányításon meg felderítéseken, valami nagyon csúnya dolog lehetett azon szerintem, hogy így el kellett törölni a világból :S

Azért a hadsereg nem a NASA, és sztm kicsit nagyobb mozgástere is van költségvetés terén, mint a NASAnak, ők sztm megengedhetik maguknak, hogy a NASAnál tapasztalható hibákat igenis eliminálják már a tervezés során.

Az SDI nagyon komoly egy cucc volt, csak ugye a Szovjetunió összeomlásával gyakorlatilag megszűnt az igény rá. Nem volt ki ellen bevetni.

A ruszkik meg igazából pont ugyanazt az elvet követik, mint amit a második világháborúban. Rettenet mennyiségű nyersanyagtartalékaiknak köszönhetően tömegesen gyártanak mindent, és tojnak a veszteségekre. A második világháborúban is ez vitte őket győzelemre - az iszonyúan szofisztikált Panther tankok jóval precízebbek, gyorsabbak, fejlettebbek voltak, mint a ruszki T-34es közepes tankok, és lehet hogy 3:1 kilövési arányuk volt darabszámra a 34-esekkel szemben, viszont egy Párduc előállítási költségéből az orosz legyártott egy századnyi T-34est, aztán hiába lőttek ki a németek fejenként hármat, ha egy órán belül hoztak a helyükre másik tizenötöt...

Karipapa01 2014.03.24. 19:49:10

@Void Bunkoid: "Az SDI nagyon komoly egy cucc volt..."

Lett volna, de az akkori számítástechnika még még messze volt attól a gyorsaságtól, amilyen követelmények voltak azzal a rendszerrel szemben. Persze ma már egy kicsit másképpen van. :)

"nemhinném hogy egy repülőgép kifog a légiirányításon meg felderítéseken, ..."
Látod, hogy kifog! És itt ne beszélgessünk összeesküvés-elméletekről, mert ebben már túl sokan benne vannak ehhez. Túl sok állam és intézmény próbálkozik, pedig ma már egy műhold minden probléma nélkül le tud olvasni akár egy rendszámtáblát is.

"a ruszki T-34es közepes tankok..." pedig akkor a németek által is elismert erős harci technikát képviselték. Hasonlóképpen az AK-47-es gépkarabélyokhoz, ami még a 90.-es években is a legolcsóbban és legegyszerűbben nagy mennyiségben előállítható kézi lőfegyverek közé tartoztak és 50 éves létükre a pontosságon kívül a kategóriájukban a legjobbak voltak. Ezt még az amerikaiak is elismerték. Kézi lőfegyvert ennél nagyobb mennyiségben nem is adtak el a világon.
"az orosz legyártott egy századnyi T-34est, aztán hiába lőttek ki a németek fejenként hármat, ha egy órán belül hoztak a helyükre másik tizenötöt..."

Na így lehet megnyerni egy háborút :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 20:56:29

@Void Bunkoid: Az SDI alapjai is hiányoztak, akkori szinten is több száz milliárd USD-vel is legfeljebb néhány tucat bejövő cél leszedését garantálta volna úgy, hogy maga a rendszer támadható volt, hiszen az űrbe volt telepítve, az élettartam is erősen korlátozott lett volna.

Az SDI során felvázolt legtöbb cuccnak az alaptechológiai kutatása sem volt meg. A tükrös-lézeres rendszert gondolták a legjobbnak. Eltelt 30 év és ott tartunk, hogy van olyan lézer, ami képes néhány km-ről egy kis UAV-t leszedni...

Az SDI egy blöff volt, amire szerintem az oroszok a nagy büdös semmit reagálták. Nem Reagen bejelentése miatt omlott össze a SZU. Annak sorsa már a '80-as évek elején megpecsételődött, csak éppen ezt igen jól titkolták a nyugat meg nem figyelt. Nagyon kevesen, de 85 táján már mondták, hogy a SZU így nem húzza sokáig. Aztán jött Csernobil és még 4 év Afganisztán és a változó világ kihívásai, ami alatt a SZU simán elhasalt...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.03.24. 21:03:02

@Karipapa01: Nem a számítástechnika volt a szűk keresztmetszet. Az SDI űrbe telepített részét néhány robbanófejjel meg lehetett volna semmisíteni, ezen felül az SDI rendszerben felvázolt eszközök nagy részének az alapkutatása sem volt meg. Az egész rendszer egy hagymázas álom volt, semmi több. Technológiailag megvalósíthatatlan és még ma is bőven ez.

Az SDI rendszer egy adott térségre vetítve semmivel sem tudott volna többet, mint a '70-es évek elej rakétákkal üzemelő ABM rendszer. (Nike Zeus)

A lenti linken három rész minden idők egyik legjobb dokumentumfil sorozatából. Erről is szó esik a Változó stratégiák végén meg a Gondolatok a Békéről részben. A filmet '80-as évek végén csinálták és azok beszélnek benne, akik a '60-as évektől megvalósítótták és csinálták az atom és nagypolitikát.

htka.hu/kozosseg/discussion/48377/media-war-and-peace-in-the-nuclear-age-1989-dokumentumfilm-sorozat#latest

A linkelt angol nyelvű részen az összes elkészült interjú vágatlan része fent van. Eszméletlen dolgokról esik benne szó. Nem halgattam végig az egészet, de amikor McNamara szintű és más Védemi Miniszer, vezérkari főnök, DARPA igazgató és ilyen kaliberű emberek beszélnek, akkor megéri figyelni.
süti beállítások módosítása