Bátrak

A bátrak köztünk járnak.

Friss topikok

2014.04.16. 11:38 Bátrak

4+1 megható film az élet nehézségeiről

Batrak_plakat_nyitokepnek.jpgVan egy filmtípus, amiben a főhős élete egy súlyos betegség, vagy baleset következtében jelentősen megváltozik, sőt esetenként a halállal is kénytelen szembenézni a főszereplő. Jellemzően az új, kényszerű életvitel és a halál közelsége miatt bekövetkező változásokat mutatják be ezek az alkotások. Ebben a bejegyzésben négy ilyen típusú közismert filmet mutatunk be időrend szerint, bónuszként pedig egy saját mű kap helyet, amely itt és most tekinthető meg először.

2 komment

Címkék: film premier plakát paczolay béla blaskó péter bátor tábor elek ferenc bátrak


2014.04.11. 08:27 Bátrak

Hétköznapi hősök

everyday-heroes.jpgHétköznapi hősök többek közt a tűzoltók, a mentősök és a honvédelem tagjai is, azaz minden olyan szakma képviselőit ide lehet sorolni, akiknek az a munkája, hogy életeket mentsenek. Rajtuk kívül pedig hétköznapi hősök még azok, akik adott helyzetben elég bátran, önzetlenül, olykor önfeláldozóan képesek viselkedni. Ilyen emberből viszont kevés van. Róluk lesz szó ebben bejegyzésben.

 

1 komment

Címkék: hős bátor werkfilm paczolay béla bátrak hétköznapi hősök


2014.04.09. 09:31 Bátrak

Bátrak - Werkfilm

Szólj hozzá!

Címkék: werkfilm magyar film paczolay béla blaskó péter elek ferenc bátrak


2014.04.07. 08:14 Bátrak

A történelem legbátrabb tudósai

nyitokep.jpgVoltak, akik attól sem riadtak vissza, hogy magukon kísérletezzenek, dacolva az ismeretlennel. Mások a legvégsőkig elkötelezték magukat szakmájuk mellett, és akkor sem hátráltak meg, ha egyértelmű volt a veszély. Ők voltak a történelem legbátrabb, esetenként legvakmerőbb tudósai, akiket semmi nem tántorított el. 

Egyeseknél a bátorság már-már vakmerőségbe fordul át, de annyi biztos, hogy ha nem lett volna meg bennük a kettő közül valamelyik, nem sikerült volna véghezvinniük az alábbiakat. A lista természetesen a teljesség igénye nélkül készült.

1 komment

Címkék: történelem bátor tudós bátrak


2014.04.04. 02:19 Bátrak

Népszokások, amiket semmiképp ne próbálj ki otthon!

onbashira-festival.jpgAz alábbi tradíciókban az a közös, hogy - maradva a blog központi témájánál - mindegyik igényel némi bátorságot, merészséget, sőt valójában nem is keveset. Laikusként akár őrültnek is tekinthetnénk azokat, akik részt vesznek ezekben, de egyrészt ennek a blognak nem tisztje ítélkezni, másrészt a busójárás is elég fura lehet külső szemlélőként.  És nem, a pamplónai bikafuttatás nem szerepel az összeállításban, mert itt valamivel ismeretlenebb népszokásokról olvashattok.

Szólj hozzá!

Címkék: bátorság népszokás tradíció bátrak


2014.04.03. 16:58 Bátrak

A világ egyik leghíresebb fényképe, amely a bátorságot szimbolizálja (Kína, Tienanmen tér, 1989)

tienman_t_r_1396536365.jpg_579x388

Pekingben kormányellenes tüntetések voltak, amikor ez a fotó készült. A legendás fényképből valójában négy darab létezik, mindegyik azt a pillanatot örökítette meg, amikor egyetlen ember, reklámszatyorral a kezében feltartóztatott egy sor tankor, amelyek a Tienanmen tér felől érkeztek, hogy szétverjék a tüntetést. Mind a négy képet a közeli Peking Hotel különböző erkélyeiről készítették a fotósok. Az egyik kép negatívját egy alsóneműben csempészték be egy képügynökséghez, a másikat egy doboz teában vitték ki az országból, a harmadikat biciklivel szállították, a negyediket pedig egy vécétartályban rejtették el a titkosrendőrség elől. A fotó 2003-ban felkerült a Life Magazin "100 kép, amely megváltoztatta a világot" című listájára. 

Szólj hozzá!

Címkék: kína 1989 fénykép bátor tienanmen tér


2014.04.02. 07:58 Bátrak

Napjaink talán legjobb magyar haditudósítója

jaszberenyi_nyito.jpgVolt már szó ebben a blogban a közelmúlt egyik legnagyobb fotós haditudósítójáról, a magyar származású Robert Capáról. Jászberényi Sándor kicsit más, ő inkább írásairól ismert és a jelenkor egyik legjobbja ebben a szakmában. Tudósított már Jemenből, Líbiából, Nigériából, Csádból és Egyiptomból is a forradalom idején. Ha Afrikában, vagy a Közel-Keleten fegyveres konfliktus tör ki, ő valószínűleg ott lesz, és olyan részletességgel tudósít, amit még sok külföldi kollégája is megirigyelne. Úgy tudja közelebb hozni a háború borzalmait, hogy itt, a távoli Európában is megértsük hátterüket. És hogy mindezt miért csinálja? Mert saját bevallása szerint egyszerűen képtelen egy helyben ülni.

1 komment

Címkék: forradalom bátor robert capa haditudósító jászberényi sándor Egyiptom


2014.03.31. 08:27 Bátrak

A nőjogok első harcosa

Wollstonecraft.jpgA történelem jelentős része olyan emberekről szól, akik elsőként tettek meg valamit, amit mások nem mertek, vagy egyszerűen nem jutott eszükbe. Koruk előfutárai voltak ők, akik jó esetben a világ fejlődését szolgálták. Ilyen ember volt Mary Wollstonecraft, a feminizmus egyik első úttörője, az újkori nőjogi mozgalmak elindítója is.

Mary Wollstonecraft valódi polihisztor volt: íróként, filozófusként és feministaként is jegyzik. Az, hogy végül a női jogok harcosaként vált igazán ismertté, még a gyermekkorából eredeztethető.

6 komment

Címkék: feminizmus hős bátrak nőjogok Mary Wollstonecraft


2014.03.28. 08:43 Bátrak

Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel

capa.jpgA cím tulajdonképpen egy idézet, ami tökéletesen jellemzi a 20. század egyik legjelentősebb fotósát, a magyar származású Robert Capát. Ha ki kellene emelni egy tulajdonságát, az ő esetében mindenképp a bátorság szerepelne az első helyen. Ennek köszönhetően vált a világ talán leghíresebb haditudósítójává, akinek munkásságához hasonlót azóta sem látott a világ, és ennek köszönheti hihetetlenül mozgalmas, ugyanakkor tragikusan rövid életét is.

Érdekesség még a címmel kapcsolatban, hogy ez Robert Capa esetében nem csak fizikai, de érzelmi közelséget is jelentett: olyan típusú ember volt, aki saját maga is átélte az általa fotózottak sorsát. Bátorságán kívül ez a mély empátia tette őt igazán különlegessé.

1 komment

Címkék: film történelem trailer bátor robert capa bátrak


2014.03.26. 08:30 Bátrak

A nő, aki ülve változtatott a világon

rosa2.jpgValaha természetes volt a fekete és a fehér bőrű emberek elkülönítése. Ennek egyik módja az volt, hogy feketék nem utazhattak buszon, vagy ha mégis, akkor sem ülhettek le akárhová, és felszólításra át is kellett adniuk ülőhelyüket fehér utastársaiknak. Így ment ez egészen 1955-ig, amikor azonban Rosa Parks nem engedett és ülve maradt.

Amerikában a huszadik század elején a volt konföderációs államok számos olyan törvényt hoztak, amelyek elkülönítik egymástól a fehéreket és a feketéket. Ez azt jelentette, hogy voltak olyan helyek, ahova fekete nem tehette be a lábát, kettéosztották a szolgáltatásokat és felosztották a buszok üléseit is.

54 komment

Címkék: szegregáció bátor USA Rosa Parks


süti beállítások módosítása